A változás néha szükséges, de sajnos nem automatikus
A fogadalmak és főleg az újévi fogadalmak nagyon le lettek járatva. Gyakorlatilag már tudjuk az elején, hogy nem tartjuk be. Ugyanakkor mindenkinek van sok olyan szokása, amin változtatni akar és kell is ahhoz, hogy jobban tudjon élni.
Hogy ez sikerüljön, azt kell megérteni, hogy a fogadalom, csak a szokás elérendő eredménye, ami nem elég ahhoz, hogy kialakuljon a szokás. A szokás kialakítása viszont elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy elérjük a célunkat.
Tehát változtatni akarunk valamin. Kitűzünk egy célt (fogadalom) és várjuk, hogy automatikusan bekövetkezzen.
Ez sajnos nem működik. Ahhoz, hogy a célt elérjük tennünk is kell, méghozzá rendszeresen kell tennünk valamit. Ráadásul valami olyat, amit eddig nem tettünk. Vagy épp fordítva valami olyat nem szabad megtennünk, amit eddig rendszeresen megtettünk.
Nagyon jó példa erre a fogyás. Itt ugye rendszeresen kell tennünk valamit (mozgás, egészséges ételek), illetve rendszeresen nem szabad megtennünk valamit (sokat enni egyszerre, nagy kalóriatartalmú ételeket enni).
Persze könnyű ezt mondani, de mi szükséges ahhoz, hogy rendszeresen megtegyünk (vagy ne tegyünk) valamit?
Először is nagyon fontos tudnunk, hogy egy szokás kialakulásához idő kell. Néhány hét, de akár néhány hónapra is szükség lehet egy új szokás kialakulásához. A jó hír, hogy ha kialakult a szokás, akkor már sokkal könnyebb azt fenntartani. Ebből következik az a két alapvető hiba, amit általában elkövetünk:
- Túl sok dolgon akarunk egyszerre változtatni
- Nem foglalkozunk rendszeresen az új szokással
Mivel idő kell egy új szokás kialakulásához és nem is egyszerű, ezért képtelenek vagyunk megfelelően egyszerre egy-két szokás kialakításánál többel foglalkozni. Tehát azt tanácsolom, hogy egyszerre csak egy szokás kialakításával foglalkozz, egészen addig, amíg az nem válik automatikussá. Másik hiba, hogy nem foglalkozunk rendszeresen ezzel az új szokással. Az első egy-két nap még kemények vagyunk és csináljuk, majd rövid időn belül (általában elég 1 hét) kihagyunk egy napot egy alkalmat. Aztán egyre többet kihagyunk, majd mielőtt még kialakult volna a szokás abba hagyjuk az egészet. Mit tehetünk ez ellen? Kell valami kontroll, kell valaki vagy valami, ami minden nap emlékeztet minket erre a szokásra, egészen addig, amíg az már nem ivódik belénk.
Fogat mosni sem tanultunk meg egyik napról a másikra és ugye ott voltak a szüleink, akik rendszeresen emlékeztettek rá, hogy fogat kell mosni.
Na de hogy kerül a csizma az asztalra, azaz hogyan segíthet neked a JustDoo abban, hogy megtartsd a fogadalmaidat, elérd a kívánt változást?
A bTime-ba felvehetjük a fogadalmainkat, akár többet is egyszerre, de egyenlőre ezeket tegyük a „Talán valamikor” listánkba. Mindössze 1-et válasszunk ki, amit tegyünk be azonnal a „Mai feladatok” listába. Sőt adjunk neki dátumot (mai nap) és adjunk neki egy „Napi ismétlődési” periódust is. Így minden nap találkozni fogunk vele. Amint megcsináltuk a szokással kapcsolatos napi teendőt, ki is pipálhatjuk, így azonnal át fog kerülni a „Következő feladatok” listába.
Persze ez csak akkor fog működni, ha minden reggel áttekintjük a feladatainkat (Reggeli tervezés). De gondolom ezt a szokást már kialakítottad. Ha nem, akkor ez legyen az első, amit kialakítasz, ez segíteni fog a többi szokás kialakításában, azaz a többi fogadalmad / célod elérésében is.
Ha van Androidos telefonod, akkor érdemes időpontot is adnod ennek a feladatnak, így a telefonod minden nap figyelmeztetni fog erre a teendőre. (Töltsd le innen a JustDoo widgetet!)
Nagyobb cél esetén hasznos, ha mérföldköveket, részeredményeket is kitűzöl magad elé. Erre alkalmas a feladat leírásában használható alfeladat. Tudod ezt úgy tudod felvenni, hogy a sort „-:” karakterekkel kezded. A fejlődésedet úgy is jelezheted, hogy időnként növeled az elvégzettség százalékát.
A következő képeken láthatod, hogy mit is kell tenned.
Sok sikert és kitartást a célok eléréséhez!