Elkészült és elérhető a CRM ügyfélkezelő modul

Nagyon sok felhasználónk szerette volna már évek óta, ha kibővítjük a JustDoo szolgáltatásait egy CRM ügyfélkezelő modullal. Gyűjtöttük az igényeket és nyár elején neki is álltunk a modul fejlesztésének. Az első verzió elkészült, ami már egy komplett jól használható szolgáltatás így is. Természetesen a fejlesztést folytatjuk a terveink szerint, illetve várjuk az észrevételeket is azoktól, akik már kipróbálták az új modult.

CRM modult egy külön felületet kapott, annak érdekében, hogy az alap projektmenedzsment rész ne váljon átláthatatlanná. Természetesen a modul elérhető az alaprendszerből és az ott levő adatbázisra épül, azaz az ott felvett projekteket, feladatokat, információkat is átveszi és a munkatársaink is elérhetik ezt a lehetőséget.

CRM ügyfélkezelő modul indítása

Az ügyélkezelő modul közvetlenül a JustDoo felületéről érhető el az alkalmazás jobb felső részében a „Munkatársak” gomb mellett. A CRM modul használatához céges előfizetői csomag szükséges. Egyéni előfizetőinknek céges csomagra kell váltaniuk a használat előtt.
A CRM modul megrendelése előtt lehetőség van azt 2 hétig minden kötelezettség nélkül kipróbálni. Ehhez a felületen a [CRM] gombra kell kattintania a céges csoport adminisztrátorának.

A CRM modul segítségével kialakíthatunk egy ügyféllistát, tárolhatjuk a partnereink, vevőink, érdeklődőink adatait, kezelhetjük az ügyeiket és kommunikálhatunk velük. Az ügyfeleket csoportosíthatjuk és könnyen vissza is kereshetjük a korábbi ügyleteket. További információ:

CRM ügyfélkezelő modul

A következő videóban egy gyors áttekintést kaphatunk a CRM modul működéséről:

Dolgozz otthonról, távmunkában!
Támogatás: +36 30 969 1072