Feladatból projekt

Egy munkát úgy tudunk tényleg el is végezni, ha azt egyszerre elvégezhető feladatokra bontjuk, megtervezzük és ütemezzük is.
A JustDoo-ban lehetőségünk van néhány kattintással egy bonyolultabb feladatból átlátható és ütemezhető projektet készíteni.

Ha van egy nagyobb feladatunk, amivel nem boldogulunk már egy ideje, akkor első lépésként bontsuk alfeladatokra. Majd ezt a feladatot rakjuk be a megfelelő mappába és alakítsuk át projektté. Az átalakítás után az alfeladatokból tényleges feladatok lesznek, melyeket már ütemezhetünk.

Feladatok ütemezése

Amikor átalakítunk egy feladatot projektté, akkor a feladatból lesz egy projekt, az alfeladatokból pedig feladatok, melyek automatikusan a „Valamikor, talán” listába kerülnek. Mielőtt nekiállunk ennek a munkának az utolsó lépésben ütemezzük ezeket a feladatokat. Azaz tegyük át a megfelelő feladatlistába a feladatokat a szerint, hogy mikor akarunk velük foglalkozni. Azaz tegyünk át néhányat a „Következő” és legalább egyet a „Mai” listába. Célszerű egy feladatot mára ütemezni, mert így biztosíthatjuk a legjobban, hogy az tényleg el is legyen végezve és nem tolódik a végtelenbe.

A következő rövid másfél perces videó bemutatjuk a fent leírt teljes folyamatot.

Dolgozz otthonról, távmunkában!
Támogatás: +36 30 969 1072