14799 felhasználó - 354612 feladat

Egyoldalas Célkitűző lap - Útmutató

projekt statisztika menü

Az előző bejegyzésben arról írtunk, hogy miért fontos, ha vannak céljaink és milyen hibákat lehet elkövetni a célkitűzéskor.
Ebben a bejegyzésben egy részletes útmutatót adunk, az Egyoldalas Célkitűző lap helyes kitöltéséhez. Ha eddig nem tettük volna meg, akkor most nyomtassuk ki a célkitűző lapot, válasszunk egy célt és az útmutatót követve töltsük ki!

A célkitűző lap elemei

A célkitűző lapot úgy terveztük, hogy az tartalmazzon minden elemet, ami szükséges ahhoz, hogy a céljainkat el is tudjuk érni, de annak kitöltése ne tartson mégsem tovább 20 percnél.

Az egyes elemeket úgy helyeztük el, amilyen sorrendben érdemes a kitöltést végezni. Ennek ellenére semmi akadálya sincs annak, hogy más sorrendben végezzük a kitöltést, sőt azzal sincs probléma, ha elsőre nem töltjük ki mindegyiket. Ha valamit üresen hagytunk, akkor arra majd térjünk vissza a végén, vagy egy-két nap múlva.


Célom

Ide írjuk be a cél nevét röviden, ez lesz ennek a lapnak a címe. A lényeg, hogy egyből tudjuk miről is van szó.


Tervezett idő

Egy időintervallumot kell megadni, azaz adjuk meg azt, hogy mikor fogunk 100%-osan nekiállni a célnak és terveink szerint mikor fogjuk azt eléri.
Ezt a részt mindenképpen hagyjuk a végére, mert sokszor előfordul, hogy miközben dolgozunk a cél kitűzésén, olyan információk jönnek elő, melyek esetleg megváltoztatják az eredetileg gondolt határidőt. Pl. olyan ismeretre vagy segítségre lesz szükség, melyet csak később tudunk megszerezni.


1. Miért?

Miért akarom, miért fogom ezt a célt elérni? Mit fogok akkor érezni, mivé fogok válni? Milyen előnyökkel jár, ha elérem a célom, miért lesz jobb nekem?

Ez a kérdés a legfontosabb, a céljaink elérése érdekében. Ha erre jó válaszokat tudunk adni, akkor óriási mértékben növelhetjük annak az esélyét, hogy el is fogjuk érni a célunkat. Fontos, hogy erre a kérdésre a saját szemszögünkből válaszoljunk, azaz hogy nekem miért lesz jobb, ha ezt a célt elérem, mivel leszek több, mit fog ez az életemhez hozzátenni.


2. Cél leírása (SMART)

A célod egymondatos, de pontos megfogalmazása a SMART (Specifikus, Mérhető, Ambiciózus, Reális, Tervezhető) paraméterek alapján.

Írjuk le a célunkat egy összetett mondatban. Fogalmazzunk tömören, de legyen benne minden, ami egyértelműen, pontosan meghatározza a célt. A megfogalmazást magadra vonatkoztasd, azaz legyen benne az „Én” szó. A következő feltételeknek feleljen meg ez a mondat:

  • Specifikus: Azaz pontosan, konkrétan írjuk le a célt, és olyat válasszunk, ami ránk jellemző, a mi célunk.
  • Mérhető: Egy célt csak akkor lehet elérni, ha mérhető a haladás azaz, hogy éppen hol tartunk. Ha nem teljesen egyértelmű a mérési módszer, akkor vegyünk fel mérföldköveket köztes határidőkkel!
  • Ambiciózus: Kihívást jelentő célt válasszunk, mert ez fog motiválni és előrébb vinni, ezért tudunk lelkesedni és így megvalósítani azt.
  • Reális: Legyen kihívás elérni a célt, de azért maradjon reális, különben csalódni fogunk.
  • Tervezhető: Legyen konkrét határideje a célnak, amire el akarjuk érni.

3. Akadályok

Mik vagy kik akadályozhatnak meg a célom elérésében? Akár én magam? Döntsd el előre, mit teszel, ha akadályba ütközöl! Ezt a részt aktualizáld később is!

Céljaink jelentős részét azért nem érjük el, mert nem készülünk fel a felmerülő akadályokra. Ezért fontos, hogy még mielőtt belevágunk a célunk megvalósításába gondoljuk végig, hogy mik azok a dolgok, szokások, emberek amelyek hátráltathatják vagy meg is akadályozhatják azt, hogy elérjük a célunkat.
A legnagyobb akadályozó valószínűleg mi magunk vagyunk, mert a régi szokásaink, a lustaságunk vagy más „fontos” teendőnk miatt nem teszünk nap mint nap a célunkért.


4. Erőforrások, eszközök

Van elég időm, pénzem, kapcsolatom, tudásom, hogy elérjem időre a célomat? Szükség van képzésre, vagy külső segítségre a célom eléréséhez?

A célunk elérése közben szükségünk lehet különböző erőforrásokra (pénz, idő, segítség, …) és szükségünk lehet különböző eszközökre is (sportfelszerelés, könyv, egy alkalmazás ami naponta figyelmeztet a célodra).


5. Szokások

Mely szokásokat kell elhagyni, változtatni vagy kialakítani, hogy elérd a célod? Pl. kevesebb TV, facebook; korábban kelsz fel; hetente áttekinted a célod, stb.

Elképzelhető, hogy azért nem érted el eddig a céljaidat, mert vannak olyan rossz szokásaid, amin változtatni kell. Egy szokást elhagyni elég nehéz. Sokkal könnyebb, ha helyette kialakítasz egy olyan jó szokást, ami a célod eléréséhez szükséges.


6. Mérés

Hogyan, mikor és milyen rendszerességgel fogom mérni a cél haladását? Konkrét értékkel mérhető vagy százalékosan adom meg?

Célunkat csak akkor érhetjük el, ha folyamatosan nap mint nap foglalkozunk vele és közben mérjük a haladását. A mérés segít abban, hogy lássuk hol tartunk időarányosan és még időben tudjunk változtatni a stratégiánkon a terveinken.
Ebben a pontban határozzuk meg, hogyan és milyen rendszerességgel fogjuk mérni a haladást. Az ideális az, ha minden nap teszünk a célért és így minden nap mérjük a haladást is.


7. Jutalmazás, tét

Írd le, hogy mivel jutalmazod meg magad, ha egy mérföldkövet elérsz! Mit tennél fel azért, hogy időben elérd a célodat?

Hetente vagy a nagyobb mérföldkövek elérésekor és persze a cél elérésekor jutalmazzuk meg magunkat valamivel. Nem az érték számít, hanem a pozitív visszacsatolás, ami segít a következő időszakban motiváltabbnak maradni.


8. Stratégia, mérföldkövek (projektek)

Készíts egy cselekvési tervet! Írd le a fontosabb mérföldköveket, határidővel! Alakítsd a külső körülményeket úgy, hogy azok segítsenek a cél könnyebb elérésében!

Egy célt akkor lehet elérni, ha van stratégiánk, tervünk arra, hogyan fogjuk azt megvalósítani. Tehát egy cselekvési tervet kell készíteni, melyben a cél eléréséhez vezető fontosabb állomásokat (mérföldköveket) soroljuk fel és rendelünk hozzájuk konkrét időpontokat. Ezek a mérföldkövek lesznek az útjelzők, hogy jó irányba megyünk. Könnyebb egy kisebb, időben közelibb célra fókuszálni és azt elérni, mint egy távoli célra.
Ide lehet beírni azokat a rendszeres tevékenységeket is, melyeket meg kell csinálni a célunk elérésének érdekében.


Aláírás

A lap alján található az aláírásunk számára egy hely. Akkor írjuk alá ezt a lapot, ha átolvastuk és már érezzük azt az izgalmat, amit ennek a célnak az elérése fog okozni számunkra. Akkor írjuk alá, ha elég komolyan gondoljuk, azaz mindent meg fogunk tenni a cél eléréséért. Ha még csak ott tartunk, hogy szeretnénk, ha ez megvalósulna, akkor inkább tegyük félre egy kicsit ezt a célt és válasszunk egy másikat.


Biztos vagyok abban, hogy az Egyoldalas Célkitűző lap kitöltése és annak napi használata, melyről a következő bejegyzésben lesz szó, nagy mértékben növeli annak az esélyét, hogy végre elérjük a céljainkat.

A legtöbb cél azért nem valósul meg soha, mert nem állunk neki csak halogatjuk.